már 7. napja ülök itthon bedugult fejjel és aggyal: mintha az egész koponyámat valami homályos burok venné körül, amin épp csak átszivárog a külvilág néhány színe-szaga. nagyobb baj, hogy ugyanez igaz a levegőre is, mintha csökkentették volna a fejadagomat. asszem hasonlóan érezheti magát egy elveszett űrhajós a galaktikus térben...
egyetlen mentsváram a rendszeresen megújuló eperkészletem.ez az év legcsodásabb időszaka: finom, friss eper kapható a zöldségesnél (ennél a sarkinál egészen rendkívüli zamatú, hazai, kisszemű változat) és már hüvelyes zöldborsó is fel-felbukkan a pultokon. mmmm, nem is tudom, melyiket válasszam! az elmúlt napokban egy kiló epret biztos felfaltam és most is ott kandikál egy kisebb kupac a konyhapulton. csak odaállok a mosogató mellé, pár pillanatra hideg víz alá tartom, ezalatt leveszem a zöld csészelevélkéket és hopp, már be is kapom. csak semmi faxni, gátlástalanul és minden ünnepélyes külsőség nélkül falom a friss, piros gyümölcsöt. a borsó pedig úgy a legjobb, ha elcsenem, ahogy gyerekkoromban: anyu látja és mérges, mert nem jut elég a levesbe, de én annyira szeretem, hogy hogy újra és újra visszasomfordálok a tálhoz és egy-két hüvelyt kifejtek magamnak. ...ha újra ott ülhetnék nagymamám zöldborsói között a veteményesben, és közvetlenül a szárról szedhetném a számba a finom, ropogós, édes zöld borsócskákat...
igazából most annyival is megelégednék, ha nem ölelne körbe ez a szörnyű takony-burok, élvezhetném a napsütést, sétálhatnék és este még akár egy moziba is elugorhatnánk...
hjajj...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése