Csak távozóban vettem észre a kerítésmagasítást. Nocsak, mondom, nem is vettem észre, építenek valamit? Nem, valamelyik éjjel betörők átugrottak a kerítésen és nagyon lopni akarhattak, mert az egyik kutyát úgy megverték, hogy belehalt. Milyen ember az ilyen?!

Sose vegyél gumis szárú csizmát!

Nem tudom, ki hogy van a csizmavásárlással, engem zsigerig hatoló szorongás tölt el a gondolatára. Egyfelől, mert a csizma drága. Persze, a jó minőségű lábbeli sosem olcsó, de a jó minőségű csizma pokoli sok pénzbe kerül. Másfelől mert az én vékony lábszáramra sosem passzolnak a csizmaszárak. Egy sem. Ez eleve leszűkíti a lehetőségeket, még ha be is tudok vetetni a szárból, mert erre alkalmasnak  kell lennie a fazonnak.


Ha ehhez még egy aránylag határozott elképzelés is társul, akkor szinte lehetetlen küldetésre vállalkozik az egyszeri nő. Elképzeléssel, vékony vádlival és a fizetésemmel frissen feltankolt bankkártyával vágtam neki egy szombati napon a cipőboltoknak, no meg az újságosnál felfedezett, akciós kuponoktól duzzadó Glamourral a táskámban. És lássanak csodát! Az első üzletben olthatatlan szerelemre gyúltam egy csodaszép, majd' térdig érő fekete csizma iránt! Jóllehet, gumis a szára, de ízléses kivitelben és csak a bőr kiegészítéseként, a 20%-os kedvezménykupon pedig gyakorlatilag a pénztáros karjaiba taszított. Boldogan tűztem haza a friss szerzeménnyel és alig vártam, hogy felavassam!

Az első nap csodás volt. Mint a boltos kis(?)asszonytól megtudtam, térdzokniba kell tűrni a farmert és akkor belefér a szárba. Így is tettem, megint tanultam valami újat!
De a második nap... uhh! A lakástól 15 percnyi távolságban, a Ferenciek terén az aluljáróban komolyan kísértésbe estem, hogy azonnal letépjem a lábamról a csizmát, földhöz vágjam és leüljek mellé zokogni. De letépni nem tudtam volna a lábamról, mert a csizma lehúzásához segítség kell... A kis aranyos ugyanis úgy feltörte a bokámat, hogy úgy éreztem, mintha valaki le akarná vágni a lábfejem. Egyedül az irodai tartalék cipőm mentett meg attól, hogy zokogva boruljak a reggel 7 órás tárgyalás résztvevőinek a vállára.

Nőtársaim, ne vegyetek gumis szárú csizmát! SOHA!

Ui.: Azért még mindig nagyon csinos... és most már kiépítettem a bokám védelmi rendszerét is:-)

grrrr

Az egy dolog, hogy reggel hasmenésem volt, olyannyira, hogy nem mertem gyalog elindulni munkába, és inkább taxit hívtam. Láttam én, hogy esik az eső, de gondoltam csak azzal a szelíd folytonossággal, ami nem áztat rommá és amihez elég az esőkabát. Ahogy én azt elképzeltem. A délutáni megbeszélésre még csak áttaxiztam, de onnan be a városba már tömegközlekedéssel utaztam. A hozzám hasonló hibbant tyúkok ilyenkor nem tesznek le bevásárlási és ügyintézési elhatározásikról (végre beadtam a kesztyűt javíttatni és vettem zöld teát is a bioboltban), hanem makacsul kitartanak elképzeléseik mellett, és csak azért is! Persze jóóóóól eláztam, mázli, hogy a masszázs ideje alatt megszáradt a nadrágom a frissen beszerzett javakkal egyetemben a radiátoron. De azért az mégiscsak túlzás, hogy miután hősiesen beláttam butaságomat, ráadásul lemondtam egy újabb taxizásról a zsebem javára (ez legalább egy vagy két pamuttrikó!), a cél közelében egy autó derékig beterített koszos esőlével!

Mit mondhatnék erre az egészre?! Bármit is, az nem lenne szalonképes. Inkább rágyújtok, pedig nem is dohányzom. Csak néha...